Őri Felicián bronzérmet szerzett Varsóban!
Az elmúlt hétvégén ismét két helyszínen küzdött a női és férfi mezőny, szerencsére ismét nem maradtunk magyar örömök nélkül, miután Őri Felicián harmadik lett Varsóban, Pupp Réka pedig ötödikként zárt Prágában.
![]() |
| Őri Felicián (jobbról a második) első felnőtt világkupa érmét szerezte! |
A női judósoknak egy napon tartották az összes súlycsoport küzdelmeit a csehországi viadalon szombaton. Pupp Réka (48 kg) jól indította a napot, hiszen a lengyel Ewa Konieczny ellen mindössze bő két percig tartott számára a mérkőzés. Következő ellenfele, az azeri Leyla Aliyeva sem tudta megállítani, aki két jukóval maradt alul a magyar tehetséggel szemben. Aztán következett a már-már megszokott forgatókönyv. A negyeddöntőben a török Ebru Sahin viszont a két héttel ezelőtti ausztriai versenyhez képest most nem intéssel győzte le Rékát, hanem ipponnal. A vigaszágon viszont újabb sikernek tapsolhattunk.A kazah Alexandra Podryadova két perc negyven másodpercig bírta a magyar judós ellen. A bronzmeccsen pedig hasonlóan az oberwarti forgatókönyvhöz, török riválisa bizonyult jobbnak egy wazarival Rékánál, aki így is újabb értékes helyezést szerzett a tuniszi bronz, és az ausztriai ötödik hely után.
Sajnos a többi női súlycsoportban nem sok sikernek örvendhettünk. Keliger Bernadettet (52 kg) az utolsó pillanatban dobta el a dél-koreai Mi-Ri Kim ipponnal, míg Polgár Luca (52 kg) wazarival kapott ki a lengyel Karolina Pienkowska-tól.
Gyulai Réka (70 kg) győzelemmel kezdte a versenyt, a türkmén Aygozel Bayramova tizenhárom másodpercig bírta ellene, a szlovén Patricija Brolih viszont hosszabbításban ipponnal nyert vele szemben.
Az Ausztriában ötödik helyezett Salánki Evelin (78 kg) nem tudta megismételni akkori teljesítményét, és éppen ottani legyőzőjétől, az olimpiai ezüstérmes Gemma Gibbons-tól szenvedett vereséget ipponnal - akit Düsseldorfban éppen Joó Abigél búcsúztatott -.
A férfiaknál hét indulónkért is szoríthattunk a varsói világkupán. Szabó Csaba (60 kg) wazarival kapott ki az első körben az izraeli Alon Rahima-tól. 66 kg-ban viszont három judósunkért is izgulhattunk. Hagyó Gábor egy jukóval maradt alul az üzbég Rishod Sobirov-val szemben. Zámbori Bence azonban egy jukóval jobbnak bizonyult a szlovák Matej Poliaknál, a következő kör viszont számára is a végállomást jelentette, ahol az olasz Matteo Piras ipponnal győzte le. Harmadik reménységünk, Őri Felicián fantasztikusan menetelt az elődöntőig. A három mérkőzés alatt, mindössze hat és fél percet töltött a tatamin. Ezt előbb a belga Kenneth van Gansbeke, majd az ukrán Andrij Kushkov, végül pedig a lengyel Aleksander Beta bánta. Aztán a négy között a dél-koreai Baul An állította meg Őri menetelését, a bronzmeccsen viszont a magyar judós egy jukóval felül múlta a román Remus Lazea-t, így megszerezte a harmadik helyet és ezzel első felnőtt világkupa érmét!
Vasárnap kevesebb sikerünk volt. Vér Gábor (90 kg) bár lendületesen indította a napot a fehérorosz Uladzimir Shumeika ellen. Negyvenöt másodperc is elég volt neki a továbbjutáshoz. A következő körben viszont az üzbég Sherali Juraev elbúcsúztatta őt.
100 kg-ban ketten próbáltak szerencsét a magyarok közül, szintén kevés sikerélménnyel. Breitenbach Paul a litván Zilvinas Lekavicius-tól, Fogasy Gergő pedig a lengyel Jakub Zarzeczny szenvedett vereséget ipponnal.
Ezen a hétvégén Zürichbe látogat a judós mezőny.
Judogi Magazin / Fotó: eju.net
